Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rosalie Lamortiére elbeszélése: A királynő a Conciergerie-ben

Rosalie Lamortiére elbeszélése Marie Antoinette utolsó napjairól a Conciergerie-ben.

Rosalie Lamortiére fiatal szobalány volt Marie Antoinette mellett a fogsága alatt. Emlékeit megírták egy könyvben, amelyben a királynő utolsó napjait beszéli el.

 

 1793 augusztus 1-én Madame Richard halkan mondta nekem kora délelőtt: ’’ma éjjel nem fogunk aludni. Maga egy széken alszik. A királynőt áthozzák a Temple-ből ebbe a fogházba.’’ És hamarosan láttam, hogyan ad további utasításokat, hogy General Custine-t távolítsák el a Tanácsok terméből, és odavigyék a királynőt. Sietve küldtek egy futárt a fogházak bútorkészítőjéhez (Bertraud-ot, aki a Cour de la Saint Chapelle-ében lakott)hogy egy gurítható ágyat, kettő matracot, egy fejpárnát, egy vékony takarót és egy éjjeli széket hozzon.

Ezt a kevés bútort a nedves dohos szobába vitték, amit Monsieur de Custine adott át; még egy egyszerű asztal két székkel lett odavíve. Így nézett ki a berendezés, amit arra szántak, hogy Franciaország Királynőjét szolgálja. Hajnali három óra körül éppen egy fotelban szundítottam, amikor Madame Richard felébresztett engem a Monsieur de Custine egykori szobájában, ami egy hosszú folyósó legvégén volt. A királynőt már odavitték. Sok csendőr állt az ajtó előtt. Több katona és hivatalnok állt bent a szobában és halkan beszélgettek egymással. A nap felkelt. Ahelyett, hogy  királynőt felvették volna  a fogolylistára a hivatalban az első elszobától balra, ehelyett bevitték a cellájába. Amikor a formaságok megvoltak, mindannyian eltűntek, és egyedül Madame Richard és én maradtunk a királynővel. Forróság volt. Észrevettem az izzadságcseppeket a királynő arcán. Ő kétszer vagy háromszor letörölte őket a zsebkendőjével. A szemei melepődve figyelték meg a szoba megdöbbentő ridegségét, ezután kis figyelmességgel a házmesternére és rám irányultak. Ezután felment a királynő egy anyaggal bevont zsámolyra, amit én hoztam át neki a saját szobámból magammal, azután felakasztotta az órát egy szögre, amit a falon észrevett, és elkezdett levetkőzni, hogy menjen lefeküdni. Én alázattal közelítettem hozzá, és felkínáltam szolgálataimat.’’Köszönöm Neked, kedves Leányom’’-válaszolta zaklatottság vagy büszkeség nélkül. – ’’Amióta nincs senkim, magam szolgálom ki magamat’’.

Az első negyven napon nem volt semmi tennivalóm a királynővel. Én csak odavittem Madame Richard-dal és a férjével a reggelit, ami reggel 9 órakkor volt felszolgálva, csakúgy, mint az ebéd, ami délben kettőkor vagy fél háromkor volt esedékes.Madame Richard megterítette az asztalt, és én szerénységből az ajtóban maradtam. De Őfelsége kegyeskedett megismerkedni velem és azzal tisztelt meg engem, hogy azt mondta nekem:’’ Jöjjön csak nyugodtan közelebb Rosalie, ne féljen.’’

 Egyszer Madame Richard a legkisebb fiát magával vitte a cellába. Szőke volt, nagyon csinos kék szemei voltak, és értelmes tekintete, ami szerint sokkal magasabb rangnak felelt volna meg. Fanfan-nak nevezték. Amikor a királynő a csinos kisfiút meglátta, remegeni kezdett, karjába vette, arcát csókokkal borította be, megszeretgette és sírni kezdett. Dauphin-ról beszélt közben, (trónörököst jelent), aki körülbelül ugyanolyan idős volt. Éjt nappal csak rá gondolt. Ez okozta az ő szörnyű bánatát. Amikor mi kimentünk a szobából Madame Richard azt mondta nekem, óvatosnak kell lennie, hogy a kisfiút ne vigye megint magával a cellába....

Deel 2:

A királynő letette a fejkötőjét, letette egy székre, és azt mondta szeretetteljes hangon:’’ Rosalie ma megfésüli a kontyomat.’’Amikor a házmester ezt meghallotta, megragadta a fésűt, és nagyon hangosan így szólt, ami által engem a háttérbe szorított, ’’Hagyja csak, hagyja, ez az én dolgom!’’ Meglepődve és egy leírhatatlanul fenséges kifejezéssel szemügyrevette a királynő Lebeau-t, ’’Nagyon köszönöm.’’ - mondta, felállt, és egyedül feltekerte a haját, és tette fel a fejkötőjét. A hajviselete, amióta a Conciergerie-ben volt, rendkívül egyszerű volt. A haját a homlokán választotta ketté, miután egy jóillatú púdert szórt rá. Madame Harel egy fehér masnival összekötötte a végén a haját, azután kötött rá egy csomót, és megfogta a masni két végét és a feje tetjére erősítette. Így a szőke haja konytformát öltött.

Aznap, amikor megköszönte Lebeau-nek a házmesternek, eldöntötte, hogy attól a naptól fogva egyedül fogja megcsinálni a haját, és Őfensége kivette a köteg masnit, ami még megmaradt neki az asztalból, és szomorú, de nagyon kedves hangon, ami lelkem mélyéig meghatott, így szólt hozzám’’ Rosalie, vegye kérem ezt a masnit, és őrizze meg tőlem emlékül’’. A könnyeim kifakadtak és egy fejbólintással megköszöntem. De a folyósón a házmester elvette tőlem a masnit, és így szólt: ’’Sajnálom, hogy szegény asszonyt így felidegesítettem, de olyan nehéz a helyzetem hogy a semmiért is remegni kezdek.’’

Amikor augusztus 2-án éjjel a királynőt átszállították a Temple-ből, észrevettem, hogy se mosnivaló sem ruhák nem jöttek vele. A következő és az azt követő nap a szegény szerencsétlen királynő ruhákat kért. De Madame Richard félt kiadni magát, nem mert adni az  övéiből vagy akár kölcsönadni is. Végül megjelent Michonis, aki szívében a megfelelő ember volt, elküldték a Temple-be, és 10 nap múlva jött egy csomag ruha a Temple-ből. A királynő sietve kibontotta. Ez szép batisztingeket, zsebkendőket, sálakat, selyemharisnyákat fekete hernyóselymet, egy fehér otthoniruhát reggelre, néhány hálóinget, és különböző szélességű szalagokat tartalmazott. A királynő nagyon meghatódott, amikor ezeket a ruhakat meglátta, és Madame Richard-hoz és hozzám fordulva így szólt: ’’ A ruhák fajtájából és abból a gondos összehajtásból felismerem szegény sógornőm Madame Elisabeth figyelmességét és kezét.''

Mikor Őfensége idejött, a fekete gyászfejkendőjét viselte, az özvegyi viseletet. Egy napon a jelenlétemben ezt mondta Madame Richard-nak: ’’Asszonyom, amennyiben lehetséges, legszívesebben két fejkendőm lenne egy helyett, amit tudnék váltogatni. Lenne olyan szíves, és rábízná a gyászviseletemet a varrónőjére? Én azt hiszem elég anyag van benne két fejkendőre.....’’Madame Richard nehézség nélkül elvégezte a királynőnek a feladatot; amikor mi a két új teljesen egyszerű fejkötőt odavittük neki, elégedettnek látszott, és azt mondta nekem:’’ Rosalie, én már semmivel sem rendelkezem, de örömmel adom Önnek kedves gyermekem ezt a rézkeretet és Linonbatist-ot, amit a varrónő visszaadott.’’Alázatosan meghajtottam magam, és megköszöntem Őfenségének. Még mindig őrzöm a Linonbatist-ot, amit ő nekem megtiszteltetésül adott.

A királynő nagy nélkülözést szenvedett. Minden tűt megtagadtak tőle; ő nagyon szerette magát elfoglalni és kézimunkázni. Néha észrevettem, hogy durvább szálakat húzott ki egy tapétából, ami az ablak felöli falra volt felszögelve. Ezeket a kezével kifényesítette és szép fonalakat készített belőle, és a gombostűket tűnek használta. ......

 

Dauphin: Trónörököst jelent. Marie Antoinette kisfiát nevezték így, XVII. Lajost, akit erőszakkal elvettek tőle, és a Temple-ben tartották fogva, ahol nagyon rossuzl bántak vele, sokat bántalmazták.

 

 

 

rosalie_lamorliere.jpg